Füvészblog

A zánkai Gyógynövény-völgyben jártunk

Gyógynövény-völgy Zánka FüvészblogKöveskál felől érkezve, Zánka északnyugati kapujában található a festői Gyógynövény-völgy. A 2015 márciusában nyílt ökoturisztikai Látogató- és Oktatóközpont egész évben várja az érdeklődőket. Az intézmény megálmodói Takács Ferenc, kertész és gyógynövényszakértő, valamint fia, Takács Tamás, akik régóta gyógynövénytúrákat és tanfolyamokat tartanak a tanulni vágyóknak. A Hegyestű és Tar-hegy lábánál elterülő völgyben lenyűgöző környezetben várják a látogatókat.

Gyógynövény-völgy Zánka Füvészblog5

A központban a bemutatótéren túl gyógynövény-manufaktúra is működik, ahol a begyűjtött és termesztett növények megfelelő részeit feldolgozzák. A gyógynövények hagyományos módon, padláson, felkötve, dobozokban és szárítórácsokon szétterítve – molylepkéktől és macskáktól védve – száradnak, amelyeket kézi válogatással, szitálással, aprítással vagy gépi őrléssel dolgoznak fel a műhely munkatársai.Gyógynövény-völgy Zánka Füvészblog2

Takács Ferenc szerint hazánk gyógynövénykincse egyedülálló, különösen a gyűjtött növények értékesek a Balaton-felvidéken. A növények feldolgozásának bemutatását és megőrzését tekintik legfőbb tevékenységnek a völgyben. Ezen túl az intézményben tudományos tevékenység is folyik, együttműködve az egyetemekkel gyakorlati oktató és génbanki funkciót is betöltenek.

Gyógynövény-völgy Zánka Füvészblog6

A bemutatókertben különféle ágyásokban több száz gyógynövényt termesztenek mintegy 7000 négyzetméteren. Itt kiderül, majdnem minden növény gyógyító hatású.

Gyógynövény-völgy Zánka Füvészblog4
A fűszerspirálok, dombágyások, kerti tavak közt törpék is laknak, amelyre a helyi óvodások is nagyon vigyáznak, rájuk ne tapossanak.

Gyógynövény-völgy Zánka Füvészblog7

Takács Feri bácsi a kerti munka közben is szívesen ad tudományosan megalapozott tanácsokat a gyógynövények iránt érdeklődőknek. A személyes tanácsadás mellett személyre szabott gyógyteákat is összeállít.

Gyógynövény-völgy Zánka Füvészblog9

A teákat meg is lehet kóstolni, de palánták vásárlására is van lehetőség. Ezekből otthon is termeszthetünk cserépben vagy balkonládában fűszer- és gyógynövényeket.

Gyógynövény-völgy Zánka Füvészblog8

A kerti tóban békák és tündérrózsák laknak. A szellemi feltöltődés mellett kikapcsolódásra is van lehetőség. Érdemes betérni a központba egy balatoni kirándulás vagy kerékpártúra közben.

 

Gyógynövény-völgy Zánka Füvészblog1

Kökényvirág

Kökényvirág FüvészblogÁprilisban színpompás a táj, a láthatár tele van rózsaszín és fehér virágokkal. Virágzik a kökény is, nagy fehér tömböket alkotva a tájban. Kevesen tudják, hogy a kökény virága is gyógynövény, fogyasztó teákba keverik. Javítja az emésztést, lágyítja a székletet, székrekedés ellen ajánlják. Vértisztító,  ilyenkor tavasszal mindenképp ajánlott. Bőrkiütések ellen külsőleg és belsőleg is hatásos. A szárított szirmok íze kellemes, édeskés, ahogy a többi gyógyteát, cukor nélkül fogyasszuk.

Szivárványszínű eukaliptusz

szivárvány eukaliptusz erdő1

Streetartnak (utcaművészet) is jó lenne, de valahogy mindig a természet palettája keveri a legszebb színeket. A szivárvány-eukaliptusz (eucalyptus deglupta) sokszínű kérge meseszerűvé varázsolja az erdőt.

szivárvány eukaliptusz erdő2

A külső kéreg darabjai különböző időpontokban válnak le, így foltokban villan elő a halványzöld belső kéreg. Ez később besötétedik, és az eltelt időtől függően érik kékké, lilává, narancsszínűvé vagy bordóvá.

szivárvány eukaliptusz erdő3

A szivárványszínű eukaliptusz az indonéz szigetvilágban őshonos, de megtalálható az északi féltekén is. Varázslatos színei miatt elsősorban díszfaként ültetik, de csak a trópusi, szubtrópusi éghajlaton marad életben. Rendkívül gyorsan nő, 60 méternél magasabb is lehet egy-egy példány. Fáját a papírgyártás alapanyagaként is hasznosítják a Fülöp-szigeteken. Fessünk szebbet, ha tudunk! 🙂

szivárvány eukaliptusz erdő4

A gyógyító fenyő

erdei fenyo gyoygnovenyFenyőerdőben sétálni rendkívül egészséges, a levelekből áradó illóolajok nemcsak kellemesek, hanem a tüdőt is tisztítják. Nem véletlen, hogy a tüdőszanatóriumokat gyakran fenyőerdőbe építik. Az óriási fák a léleknek is megnyugvást adnak.

Kevesen tudják, hogy a fenyőt gyógynövényként is használják. Elsősorban a fenyők hajtásait, leveleit használják különböző légzőszervi panaszok és a láz enyhítésére, szirup, illóolaj vagy tea formájában. A fenyőfélék közül leginkább az erdeifenyőt használják gyógyászati célokra. Népi orvoslásunk ezen kívül még a luc-, jegenye- és vörösfenyőt is alkalmazza. Az erdeifenyő illóolajai számos olyan hatással bírnak (fertőtlenítő, gyulladáscsökkentő, antibakteriális, köptető), amelyek hatékonnyá teszik légzőszervi megbetegedések gyógyítására. Ezen túl idegnyugtató, stresszoldó hatású. Krémekben bőrnyugtató.

erdei fenyő FüvészblogInhalálására és teaként egyaránt kiváló. Felszakítja a letapadt nyákot, tisztítja a légutakat, gyulladáscsökkentő hatású. Teája édes, különleges aromájú, a borókára emlékeztet, esti teának is jó szívvel ajánlható. A fenyőt régen általános édesítőszerként is használták.

A fenyőméz, amelyet a fenyők leveleiről, friss hajtásairól gyűjtenek a méhek, a legnagyobb ásványi anyag tartalommal rendelkezik, édesharmat méznek nevezik.

Fürdőkben a reumatikus, ízületi panaszokat is enyhíti.

Főzhetünk belőle szörpöt, vagy főzés nélkül cukrozással készíthetünk szirupot is. A cukor kioldja a hatóanyagokat a levelekből, majd miután kifakult, leöntjük róla a levet. A sokoldalú felhasználás miatt sokkal több fenyőerdőre lenne szükség.

Galagonya, a szív gyógynövénye

galagonya A Kárpát-medencében négy faja őshonos, a növénynemzetség azonban Európában, Ázsiában és Amerikában is elterjedt. Az Egyesült Királyságban lekvárt és bort főznek a bogyóiból. Fiatal leveleit és virágait tavasszal salátának fogyasztják. A kínai változatát hasonlóan használják fel Ázsiában. Mexikóban nyersen, főve vagy lekvárként fogyasztják, de más gyümölcsökkel puncsba is főzik karácsony környékén.

Gyógynövényként elsősorban a szívpanaszok enyhítésére használják a virágos, leveles ágvégekből készült teáját. A benne található flavonoidok erősítik a szívet, antioxidánsok. Kiváló értágító, hatóanyagai segítik a szívműködést, vérnyomás- és koleszterincsökkentő hatású. A galagonya főként magas vérnyomás esetén alkalmazható, alacsony vérnyomásúakra kedvezőtlen hatással lehet, nekik nem ajánlott.

A galagonya bokor kerítés mellé ültetve tüskéivel távol tartja a betolakodókat, piros bogyói kiváló dekorációt biztosítanak, továbbá a madarak is szívesen fészkelnek ágai között.

Almaválasztó

apples_golden_delicious1A Golden Delicious almát mindenki sárgának ismeri, de újabban zölden kerül a boltokba, amely megtévesztésig hasonlít a kedvezőbb tulajdonságú, általunk zöldalmának ismert Granny Smith-re.  A Golden Delicious napok múlva megsárgul, aranyszínű lesz, íze édesebb, sütésre kiválóan alkalmas. Ára kedvezőbb, ugyanis hazánkban is megterem.     granny smith

 

 

A  Granny Smith zöldalma cukortartalma alacsonyabb, ezért kisebb a kalóriatartalma, a fogak tisztításában is hatékonyabb, lassabban barnul, így salátába is jobban használható. Akik a savanykás ízt kedvelik, azoknak ajánljuk. Ára magasabb, ugyanis importálnunk kell. A mi éghajlatunkon másképp terem, a sok napsütés miatt néha bepirosodik. Figyeljünk a vásárlásnál, válasszuk a számunkra kedvezőbbet!

Városjáró diózás

városjáró diózás FüvészblogŐsszel is érdemes sétára indulni vagy bringára pattanni, a kertek alatt ezernyi finomság lapul ilyenkor is. A városi ember meg sem ismeri levelükről a fákat, de a hulló diót könnyen észreveszi. Nem jóllakni akarunk, csak kóstolni, négy-öt szemnél sehonnan nem hozunk többet, jusson másnak is. Így élvezhetjük a sokféleséget, az apró szeműtől a hatalmas diókig. Parkokban törökmogyorót ültetnek vagy szelídgesztenyét, kerítések mellé a nagymamától ismert európai mogyorót. A szemfüles gyerekekkel jó program az ehető termések kurkászása az avarból. A keresés és találás, majd a kóstolás öröme felvidítja borongós napokat.

Paradicsom olívaolajban

paradicsom olajban FüvészblogAz olívaolaj az egyik legjobb, legegyszerűbb és legtermészetesebb tartósítószer, amit az ételek hosszú távú megőrzésre lehet használni. Az olaj légmentesen veszi körül az élelmiszereket, megakadályozza, hogy megromoljanak benne a tápanyagok. Télen főként éretlen paradicsomot lehet kapni, amely belül fehér és ízetlen. Ha azonban a salátánkba érett koktélparadicsomot szeretnék, érdemes pár üveggel eltenni a nyári termésből, amelyet még a nap érlelt. Válasszuk a legegészségesebb és legszebb paradicsomokat. Főzni csak a befőttesüvegeket kell, hogy sterilizáljuk,  az olajat és a paradicsomot nyersen tegyük a kihűlt, száraz üvegekbe. Lehet aszalt paradicsomot is olajjal tartósítani, illetve néhány fűszernövény kifejezetten jól eláll az olajban. Ilyenek a zsálya, bazsalikom, kakukkfű, fokhagyma, fűszerpaprika és levendula. Ezekkel színesíthetjük és ízesíthetjük az olajat, amelyet később fűszerolajként tudunk használni. Az olajat légmentes zárórétegként használhatjuk medvehagyma pesztó vagy sűrített paradicsom eltevésekor is. A megbontott üveg tartalma kis réteg olajjal lefedve sosem romlik meg használat után.

A biodiverzitás Peruban

perui termelők2Ahogy a perui népviselet, úgy a termések és ételek is éppoly színesek Peruban. 25 évvel ezelőttig a a kreolok és a középosztály, akik a spanyol telepesek leszármazottai voltak, háttérbe szorították az indián kultúrát. A pozitív változás a szakácsoknak köszönhető, akik az “őrült ételek” mozgalmat létrehozták. A hagyományos perui konyha felértékelődött, amely az országhatárokon kívül és belül is növelte a perui ételek népszerűségét. Alejandro Toledo, elnök,  a perui konyhát jelölte ki a kultúra zászlós hajójának. Ennek hatására a perui termelők visszatértek a földekre, a hazai mezőgazdaság presztízse felértékelődött, és tíz évre betiltották a genetikailag módosított növényeket.

sokszínű krumpliAhogy Mikszáth írta a Jó palócokban, a gyermekáldás attól függött, hogy milyen volt a krumplitermés. A perui kultúrát az őslakosok, az európai és afrikai bevándorlók kultúrájának keveréke határozza meg, éppoly sokszínű, mint a krumplitermés. Jelenleg 4000-féle burgonyát termelnek. Minden év május 30-án ünneplik a nemzeti burgonya napot. Nem véletlen, hogy Peru a biodiverzitás egyik élharcosa, hiszen a sokféle termés segítségével könnyebb megelőzni az éhínséget, amelyet a kórokozók idézhetnek elő a termés megtámadásával. Minél többfélét termelünk, annál biztosabb, hogy lesz mit ennünk.

Rovarhotel

Rovarhotel FüvészblogMiért csináljunk rovarhotelt? Elsősorban a kertészek közt népszerű a rovarlakok készítése. Az első vadméhdobozokat a 19. században készítették Angliában, amelyek célja a rovarok megfigyelése volt. A rovarhotel az 1990-es években lett népszerű elsősorban a természetességre törekvők vagy a biogazdálkodók körében. Különösen a városi környezetben érdemes a rovaroknak fészket építeni, ahova be tudnak költözni, illetve petéiket le tudják rakni.  A rovarok hasznosak a beporzásnál, nélkülük nem számíthatunk termésre sem. A természet gondoskodik a rovarok élőhelyeiről, például az odvas, elkorhadt fák kedvelt élőhelyek számukra, de a beépített környezetben sokkal kevesebb életterük van.

Rovarhotel Füvészblog2

A rovarhotelek természetes alapanyagokból készülnek, fából, cserépből, szalmából, nádból, kéregből, ágakból, kövekből, fúrt rönkökből. Ehhez jó keretet biztosít a raklap, amelyből egyébként nagyszerű kerti bútorokat, kerítéseket és magaságyakat készíthetünk. A keretben minél többféle anyagot érdemes elhelyezni, hogy a rovarok kedvükre választhassanak élő- és fészkelőhelyet maguknak. A készítés jó program lehet gyerekekkel is, akik később is megfigyelhetik a beköltöző rovarok életét. Sok rovarhotel szolgál oktatási célokat is. Az ideális a rovarhotel számára napos hely, ami egyben védett is a környezet viszontagságaival szemben. Érdemes növények közelébe tenni, hogy megfelelő táplálékot biztosítsunk a lakók számára. A rovarhotel kifejezetten környezettudatos, hiszen új élőhelyet teremtünk a különböző fajoknak, többek közt a madaraknak is, akiknek szintén táplálékot teremtünk.

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!