Füvészblog

A zánkai Gyógynövény-völgyben jártunk

Gyógynövény-völgy Zánka FüvészblogKöveskál felől érkezve, Zánka északnyugati kapujában található a festői Gyógynövény-völgy. A 2015 márciusában nyílt ökoturisztikai Látogató- és Oktatóközpont egész évben várja az érdeklődőket. Az intézmény megálmodói Takács Ferenc, kertész és gyógynövényszakértő, valamint fia, Takács Tamás, akik régóta gyógynövénytúrákat és tanfolyamokat tartanak a tanulni vágyóknak. A Hegyestű és Tar-hegy lábánál elterülő völgyben lenyűgöző környezetben várják a látogatókat.

Gyógynövény-völgy Zánka Füvészblog5

A központban a bemutatótéren túl gyógynövény-manufaktúra is működik, ahol a begyűjtött és termesztett növények megfelelő részeit feldolgozzák. A gyógynövények hagyományos módon, padláson, felkötve, dobozokban és szárítórácsokon szétterítve – molylepkéktől és macskáktól védve – száradnak, amelyeket kézi válogatással, szitálással, aprítással vagy gépi őrléssel dolgoznak fel a műhely munkatársai.Gyógynövény-völgy Zánka Füvészblog2

Takács Ferenc szerint hazánk gyógynövénykincse egyedülálló, különösen a gyűjtött növények értékesek a Balaton-felvidéken. A növények feldolgozásának bemutatását és megőrzését tekintik legfőbb tevékenységnek a völgyben. Ezen túl az intézményben tudományos tevékenység is folyik, együttműködve az egyetemekkel gyakorlati oktató és génbanki funkciót is betöltenek.

Gyógynövény-völgy Zánka Füvészblog6

A bemutatókertben különféle ágyásokban több száz gyógynövényt termesztenek mintegy 7000 négyzetméteren. Itt kiderül, majdnem minden növény gyógyító hatású.

Gyógynövény-völgy Zánka Füvészblog4
A fűszerspirálok, dombágyások, kerti tavak közt törpék is laknak, amelyre a helyi óvodások is nagyon vigyáznak, rájuk ne tapossanak.

Gyógynövény-völgy Zánka Füvészblog7

Takács Feri bácsi a kerti munka közben is szívesen ad tudományosan megalapozott tanácsokat a gyógynövények iránt érdeklődőknek. A személyes tanácsadás mellett személyre szabott gyógyteákat is összeállít.

Gyógynövény-völgy Zánka Füvészblog9

A teákat meg is lehet kóstolni, de palánták vásárlására is van lehetőség. Ezekből otthon is termeszthetünk cserépben vagy balkonládában fűszer- és gyógynövényeket.

Gyógynövény-völgy Zánka Füvészblog8

A kerti tóban békák és tündérrózsák laknak. A szellemi feltöltődés mellett kikapcsolódásra is van lehetőség. Érdemes betérni a központba egy balatoni kirándulás vagy kerékpártúra közben.

 

Gyógynövény-völgy Zánka Füvészblog1

Takács Feri bácsi, a gyógynövényguru

Tegnap Takács Feri bácsi gyógynövényszakértő tartott előadást a Szatyorboltban. Takács Ferenc, kertész, gyógynövényszakértő, korábban tanárként dolgozott. Nyugdíjas éveiben nagyon sok energiát fektet abba, hogy minél több embert tanítson meg a gyógynövények ismeretére, helyes használatára.
Gyógynövénytúrákat és előadásokat tart, amelyeken bárki részt vehet az ország több pontján. Gyermekkorában a Göcsejben élt, akkoriban még gyógynövény-felvásárlók járták a falvakat, akik nem csak pénzkeresetet, de jó elfoglaltságot is adtak az akkori gyerekeknek. Akkoriban még mindenki ismerte a növények gyógyító erejét, nem sokat költöttek orvosságra. Feri bácsi később a Kertészeti Egyetemen szerzett akadémikus tudást. Mesterének Szalai Miklós esperest tekinti, aki Halimbán élt, és számtalan ember panaszain segített gyógynövénykeverékeivel. 
Feri bácsival nem lehet átmenni egy mezőn, mert minden egyes fűszálról lelkesen beszél, mi mire hogyan hat. Előfordulhat, hogy 200 m alatt 50 különféle gyógynövényt ismerhetünk meg mintegy két óra alatt. Kézműves teakeverékeket készít a különféle panaszokra, amelyeket a hosszú évek tapasztalatai alapján állított össze. Lehet hozzá fordulni tanácsért, szívesen segít mindenkinek. Szerinte egy dologra nincs gyógyír: ez a stressz. A stressz számtalan tünetet okozhat, egyénenként eltérőeket. Mielőtt az ember a tüneteket kezdi kezelni, nem árt, ha elgondolkozik az okokon. Sok esetben egy kemény főnök, egy rossz kapcsolat vagy banki hitel okozza a valódi panaszokat. Feri bácsi szerint a gyógynövénytermesztés nem különleges dolog, az bármely országban lehetséges. Magyarország különleges értéke a gyűjthető gyógynövények sokféleségében áll. Ő a Balaton-felvidéken átlagosan évi 320 különböző gyógynövényt gyűjt össze. Sajnos mostanra, a monokultúrás földművelés és a környezeti ártalmak miatt sokkal kevesebb növényfajta van, mint gyermekkorában, de még így is egy életen át lehet tanulni a gyógynövények titkait. 
 
Jelenleg egy látogatóközpontot terveznek Zánkán, ahol a gyógynövényeket, valamint a szakszerű feldolgozásukat lehet megismerni. További információ: http://www.gyogynovenyturak.hu.
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!