|
Gyömbér (Zingiber officinale) |
A gyömbér az egyik legősibb fűszer- és gyógynövény, 5000 éve használják. A legtöbb változata Indiában él, ezért feltehetően ott őshonos. Az ájurvédikus orvoslás szerint a gyömbér nem csak a testet, hanem a lelket is erősíti: fokozza az intelligenciát és határozottabbá tesz. Vallásos ünnepeik előtt gyömbért ettek, mert úgy gondolták, hogy így leheletük isteneik számára kellemes lesz. A Mahabharatában fűszerként szerepel. Kínában az i.e. 3000 -ben íródott fűvészkönyvben már megemlítik. A kínai tengerészek ismerték a gyomorra gyakorolt jótékony hatását, ezért gyömbérgyökeret rágtak tengeribetegség ellen. Az ókori görögök emésztést elősegítő tulajdonsága miatt nagy étkezések után kenyérrel együtt ették. Később a gyömbért beledolgozták a kenyérbe, innen származik a gyömbérkenyér. Jelentős szerepet töltött be a római kereskedelemben, de nem fűszerként, hanem inkább gyógyhatásai miatt. Miután a rómaiak felfedezték szerelmi hatóerejét, boraikat fűszerezték vele. Európában a rómaiak terjesztették el, de a birodalom bukásával majdnem teljesen eltűnt. Később Marco Polo hozta vissza Európába távol-keleti utazásai után. A középkori Itáliában a gyömbér az időskori boldogság biztosítéka volt, fiatalítószerként és afrodiziákumként használták. Angliában I. Erzsébet királynő támogatta a hazánkban a Shrekből népszerű gyömbérfigura elkészítését. Később gyomornyugtató italokat és gyömbérsört készítettek belőle. Ez utóbbi neve ellenére nem alkoholos ital. Ma Dél-Ázsiában, Dél-Amerikában és Nyugat-Afrikában termesztik. A világtermelés közel 25 százalékát Kína adja.
|
Gyömbérgyökér |
A gyömbér gumós gyökerű, trópusi évelő növény. Minden évben egy méter hosszú szárat hoz, vékony, lándzsa alakú levelekkel, sárga és bíbor virággal. A növény gyökértörzse (Zingiberis rhizoma) szolgáltatja a sajátságosan illatos, csípős, kesernyés ízű fűszert. Aromáját illóolaja, ízét pedig ingerol-tartalma okozza. Cukrot, gyantát, gyantasavat, keményítőt is tartalmaz. A hatóanyagok koncentrációja közvetlenül a héj alatt a legmagasabb, ezért ha gyökér formában fogyasztjuk, csak nagyon vékonyan hámozzuk, de az is elég, ha a gyökeret csupán erősen megmossuk, és kicsit megdörzsöljük. A gyökér illóolaja csökkenti a nyálkahártyák irritációját. Gyulladáscsökkentő hatású, amelyet jól lehet használni megfázás és hörghurut esetén. Köztudottan jó emésztési zavarok enyhítésére (enyhe gyomorrontás, puffadás), de émelygésnél, hányingernél is segítségünkre lehet a gyömbér. Jó emésztésserkentő és étvágyjavító hatású. Növeli az immunrendszer fertőzésekkel szembeni ellenálló-képességét.
|
Gyömbérolaj |
Gyömbérolaj
A hagyomány szerint a gyömbérolaj felhevíti a hűvös, szomorú vagy félénk természetűeket. A gyömbéres aromafürdő és masszázsolaj javítja a vérkeringést, melegít, ezért reumás panaszok és izomfájdalom esetén alkalmazható. Főleg a hát alsó szakaszán hatásos. Néhány csepp gyömbérolajat keverjünk össze 15 ml semleges olajjal, majd ezzel a keverékkel masszírozzuk be a fájó, sajgó testrészeket. A masszázsolaj elkészítése: három-négy csepp szükséges egy evőkanál mandulaolajban elkeverve. Fürdő készítésénél három cseppet kell egy kiskanál mézben feloldani, majd a fürdővízhez adni.
Az illatszeriparban is igen kedvelt a gyömbér illóolaj, mivel nagyon szép élénkzöld színe, pikáns, fűszeres illata van. Általában férfiparfümök adalékanyaga. Ritkán használják a bőrápolótermékekbe, mert az érzékeny bőrt izgathatja, de mivel nagyon jó vérbőségfokozó, segíthet a narancsbőr és a visszértágulatok kezelésében. Illóolaja gyorsítja a sebek és zúzódások gyógyulását, a kínai orvosok szerint jó fogfájás, malária, hidegrázás, orrdugulás, orr- és homloküreg-gyulladás, hasmenés, vérhas, köhögés ellen is.
Gyömbértea
|
Gyömbérfigura |
A népi gyógyászatban már régóta használják. Friss gyömbér rágcsálását, gyömbértea, vagy egykanálnyi mézbe csöpögtetve a gyömbérgyökér-törzsből frissen kipréselt lé fogyasztását ajánlják. Kísérletek azt is kimutatták, hogy a koleszterinszint és a magas vérnyomás csökkentésében és a szívinfarktust kiváltó belső vérrögképződés megelőzésében is segít, és hatásos növényi véralvadásgátló. Tompítja a mozgással összefüggő egyensúlyzavarokat. Serkenti az emésztőnedvek kiválasztását, így könnyebb lesz az emésztés, növeli az étvágyat. Az utazás okozta émelygést is csökkenti.
Téli betegségek megelőzésére javasolt a gyömbértea fogyasztása (áztassunk be két deciliter vízbe, tíz percig hat vékony szelet gyömbért, majd mézzel édesítve fogyaszthatjuk). A kellemesen csípős, kissé erősebbre főzött gyömbértea csökkenti a bélgázok kialakulását, mivel erjedésgátló, hasmenés ellen is jó, valamint kitűnő görcsoldó, legyen szó bél vagy menstruációs görcsről. (Fél liter teához kb. 2 dkg reszelt friss gyömbér kell.) Frissítő gyömbéritalt készíthetünk, ha gyömbért (lehet szárított is) teszünk a mézes, citromos limonádéba.
Fűszerként
|
A gyömbér felhasználása |
Az indiai és kínai konyha régóta alkalmazza húsok, nehezen emészthető ételek ízesítésére. Hazánkban pecsenyéket, zsíros ételeket, nehéz főzelékféléket (bab, lencse) fűszereznek vele, de ízesíthetünk süteményeket, édességeket, szószokat is vele. A japánok sushi mellé savanyított gyömbért esznek. A gyömbér fokozza az emésztőnedvek termelődését, így segít a nehéz, zsíros ételek emésztésében, s mérsékli a bélgázok képződését.
Oldal ajánlása emailben
X
Legutóbbi hozzászólások