Bächer Iván: Lánckoszt
Az ember ritkán főzhet minden kötöttségtől mentesen, szabadon, csak úgy bele a világba. Ne bánjuk: boldogtalan az, kinek kötöttsége nincsen.
Az egyik tipikus, konyhai kötöttség a maradék.
Az ember, ugye, főz egy csülköt vagy a szerencsésebbje sonkát, és azt illőn elfogyasztja keménytojással, újhagymával, retekkel, tormával, családdal, sörrel, borral, pálinkával.
Másnap aztán vizslatjuk a frizsidert – mi maradt?
Sonka az nem. De megmaradt a leve, és jó néhány kemény tojás.
A sonkaléből tehát készítünk egy jó kis salátalevest – fejes salátát kis vajon dinsztelünk, meghintjük liszttel, felöntjük a sonka lével, ecettel ízesítjük, egy tejföllel elkevert tojássárgájával sűrítjük és pirított kenyérkockával tálaljuk – a kemény tojásból pedig margarin, mustár, só, bors, snidling, miegymás hozzáadásával keverünk egy adag zsidó-, elegánsabban lengyeltojást.
Ez persze csak friss házikenyérrel jó: veszünk hát egy szép nagyot. Két nap alatt elfogy a kencénk, és mi ott állunk egy szikkadt fél veknivel. Egyik részét fölaprózzuk és félretesszük prézlinek, a másik részéből pedig – úgyis régen ettünk húst – csinálunk tizenöt pogácsa fasírtot. Ehhez köretként adunk egy főtt rizst (rizskészítési iskolák taglalására még visszatérünk). Másnap tehát ott állunk egy halom rizzsel. Készítünk tehát egy pörköltet nagyon hosszú, finom, paradicsomos, paprikás, tavaszi zafttal, ennek egy részét összekutyuljuk a rizzsel, és már meg is van a rizses hús, ami persze nem az az igazi, de jó. Persze sajnáljuk az egész pörköltet fölhasználni, harmadát eltesszük, és abból lesz majd tejföllel finomítva a jó kis hortobágyi. No, palacsintatésztánk az marad bőven, úgyhogy eljön az ideje a bundás almának. Az alma olcsó, sokat veszünk, persze nem fogy, mikor tehát már töppedni kezd, rászánjuk magunkat egy almás húsra. (Jénaiban, cserépben vagy vaslábasban egymásra rétegeljük az alma- és a hússzeleteket, vajat dobunk rá, sózzuk, bazsalikomozzuk, borsikafüvezzük és megsütjük.)
Az almás húshoz krumplipüré illik, amelyből aztán mindig megmarad legalább ötmaréknyi. Kis liszt, só, tojás és már meg is van a krokett. Az aranysárgára kisütött habkönnyű hurkácskához – egyszer élünk – kissé pikáns, barna zaftos álvadast készítünk. Ebből marad egy kevés, másnap tehát főzünk hozzá makarónit. Mivel makaróni az mindig marad, másnapra készítünk sajtos – gyereknek ketchuppal meglöttyintett – tésztát. Kezdenek valami húst reklamálni, a maradék sajthoz, ketchuphoz veszünk hát virslit és egy pár tojással tegyük be a sütőbe. A fönnmaradó három pár virsli éppen elég lesz egy paprikás krumplihoz. A paprikás krumpli maradékából – hús úgy sincsen már benne – természetesen krumplis tészta, magyarul grenadírmars lesz. Ez sok borssal jó, a sok bors pedig kiköveteli a finom fejes salátát. Ebből veszünk öt fejet, mert a Lehelen éppen olcsó. Mi mást is készíthetnénk a megmaradt két fejből, ha nem egy jó kis salátalevest. Ám mivel ez csak sonkaléből az igazi, sóhajtunk egy nagyot és veszünk egy szép sonkát vagy csülköt, úgyis közeleg a húsvét…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: