Füvészblog

Szerelmi bájitalok

afrodiziákumSzerelmi bájitalokat már az ókorban készíttettek, elsősorban a magas rangú hölgyek. Kleopátra is gyakran kevert ilyen italt az általa kiszemelt férfiaknak.

Az ókori görögök és rómaiak már ismerték a különböző növények gyógyhatásait, néhányat vágyfogózóként használtak. A csípős dolgokat afrodiziákumnak tartották, mint például a menta, a gyömbér, a mustár, a paprika, a zsázsa és a ginszeng. Maga a kifejezés Aphroditéra, a szerelem istennőjére, utal. A zöldségek közül a zellert, az édesköményt, a petrezselymet, a spárgát és a zabot használták, gyümölcsök közül pedig a gránátalmát és a paradicsomot. Állati eredetű ételeket is vágykeltőnek tartottak, mint például az osztrigát, a kaviárt vagy a tojást, de a szarvasfélék agancsait és a kőrisbogarat is porították.

Trisztan and isoldaA középkorban Trisztán és Izolda története tette népszerűvé a szerelmi bájitalokat. A történet szerint Trisztán Írországba ment, hogy elvigye a szép Izoldát Márknak, a cronwalli hercegnek. De az út során véletlenül megitták a méregnek hitt szerelmi bájitalt, amit Izolda anyja a hercegi esküvőre készített. Izolda hozzáment ugyan Márkhoz, de a bájital állandóan házasságtörésre késztette a szerelmeseket. Az udvari kultúrában a szerelmi bájitaloknak nagy kultusza lett. A vérnek, mint szerelmi jelképnek kitüntetett szerepe volt, ezért kakas vagy bárány véréből készítettek bájitalokat. Úgy hitték, ha a vágyott férfi pár csepp vért borba kevert, amint a nő megitta, örök szerelem szövődött köztük. De volt olyan szokás is, hogy az áhított férfi vállát denevérporral kellett észrevétlenül megszórni.

Az összetevők változtak évszázadonként.Világszerte használták az állatok heréit, az indiánok a hódokét, az ausztrál őslakosok a kenguruét, az európaik a kakasét. Ezek azonban büdösek voltak, így a bájitalok vesztettek a népszerűségükből. Később a boszorkányság vádjával üldözték a készítésüket is.

romantic-cocktails-romeo-and-julietA mai szerelmi koktélok pirosak vagy rózsaszínűek, gyümölcsösek: grapefruit vagy gránátalma alapúak, amit vodkával, rummal, brandyvel vagy gyümölcsös likőrökkel kevernek. A csokoládé is afrodiziákum, különösen chilivel jó szerelmi ajándék lehet. Az igazolt vágyfokozók közé tartoznak az ámbra, a ginszeng, a püspöksüveg (ami állítólag jobb, mint a Viagra) a ginco biloba, maca gyökér és a bengáli bársonybab. Ezeket érdemes a koktélokba vagy a borba keverni. 🙂 A romantikus hangulathoz azonban néhány gyertya, egy jó vacsora és egy kis bor is elég lehet.

Hogyan ünnepeljük a Bálint napot?

madáretetés

A Bálint naphoz a magyar néphagyományban számos népszokás kötődik, ezek közül a madáretetés az egyik legszimpatikusabb. Mindszenten csíkot söpörtek az udvaron, majd gabonaszemeket és aszalt gyümölcsöt szórtak a madaraknak.  A madáretetés hagyományát jó szívvel folytathatjuk, különösen nagy tél idején.

 

Szent Bálint keresztény mártír volt, a szerelmesek és az epilepsziások védőszentje. Az Érdy-kódex (1526-1527) említi, hogy a nyavalyatörésre (epilepsziára) hajlamosak bálintkeresztet hordtak a rontás ellen. Bálint napján, különösen a német ajkú lakosság körében, Babarc, Máriakéménd, Erdősmárok, Lapáncsa, Lánycsók községekben, az emberek templomba mentek, megáldoztak és böjtöt tartottak. Ezen a napon a mohácsi sokácok is böjtölnek, csak egyszer esznek, vagy zsírtalanul főznek, a templomban imádkoznak, gyónnak-áldoznak. Ezt a szokást is érdemes megfontolni.

fűszerkertIdőjós nap is ez a mai: a hideg, száraz időtől jó termést reméltek. Bálint napkor szokás volt facsemetét ültetni, de erre még bőven ráérünk. Érdemes már tudatosan készülni a veteményezésre és a kerttervezésre. Február és március a magbörzék időszaka, ilyenkor lehet beszerezni az idei terméshez szükséges magokat. Az ősszel a termésből visszafogott magokat lehet cserélgetni a kertbarátok közt újakra, minél többféle növényünk van, annál biztosabb és gazdagabb termés lesz. Ilyenkor van idő új ötleteket szerezni, mit hogyan ültessünk tavasszal. Számos megoldás van a balkonon és ablakpárkányon való kertészkedésre is. Elsősorban fűszer- és dísznövényeket érdemes tavaszra beszerezni a nap járásának függvényében. Addig is nevelhetünk a lakásban snidlinget, bazsalikomot és oregánót.

A rómaiak termékenységünnepet tartottak ilyenkor. A papok kecskebőr szíjakkal (februara) ostorozták a fiatalokat, főleg a nőket, hogy a rituális verés tisztulást és termékenységet hozzon. A fiatal leányok Juno istennő, a házasság pártfogójának templomába mentek, hogy ott szerelmi jóslatot kapjanak az igazi partner kiválasztásához. A fiatal fiúk lányneveket sorsoltak ki maguk közt, az így létrejövő párokból később jegyesek is lehetettek. A férjek apró ajándékot vittek a feleségeknek. Ezt a szokást szintén nyugodtan folytathatjuk.

Debrecenben és Balmazújvároson úgy tartották, ezen a napon választanak párt a verebek, a hangyonyiak ekkor várták vissza a vadgalambokat és a tavaszt. Voltak szerelmi praktikák is, kilenc magvú almát kellett enni, majd a magokat a kiválasztott zsebébe kellett rejteni. Ha a macska a legény lábához dörgölőzött, akkor azt jelentette, hogy abból a házból fog nősülni. Ha valaki kilenc kútról hozott vizet és a kiszemelt legényt megitatta, akkor örök szerelem lehetett belőle. Szerelmi bájitalokat most is készíthetünk, elsősorban a partner igényei szerint. Apró kedvességet vagy különleges kényeztetést is tervezhetünk erre a napra.

Maszkolt almák télire

maszkolt alma A téli depresszió elűzésére kiválóak ezek a dekorált almák! Általában ellenzem a növények kínzását, deformálását, amikor az ember az általa tökéletlennek vélt természetet ki akarja javítani. Így lesznek a kocka alakú dinnyék vagy a Károly körúti kockafák.

Ezek az almák azonban teljesen fájdalommentes eljárással készülnek. A még éretlen, zöld almákat különféle vidám matricákkal ragasztják le, így azok alatt nem színeződnek el. Gyerekeknek vagy felnőtteknek ajándékba kedves meglepetés lehet!

Téli vitaminbomba tíz nap alatt

kerti_zsázsa_FüvészblogÜltessünk zsázsát! Újra népszerű a kerti zsázsa, különösen az egészségtudatos táplálkozás hívei közt éli reneszánszát. A tél végi vitaminhiány is hatékonyan enyhíthető vele. A kezdő kertészek öröme is ez a növényke, ugyanis 10-12 nap alatt szüretelhető.  Az ablakpárkányon könnyen nevelhető, a gyerekeknek is jó elfoglaltság lehet a nevelése.

Pár emberöltővel ezelőttig ismert és kedvelt fűszernövény volt. Csípős ízére utalnak magyar nevei is: salátatorma, vadmustár, szépítőfű, kányafű, kerti tormafű, kerti rézsuka, az angolok a szegény ember borsaként emlegetik.  A zsázsa Perzsiából és Észak-Afrikából származik, de Indiában és Kínában is régóta ismert gyógynövény. Európában a rómaiak terjesztették el, akkoriban afrodiziákumnak tartották. A népi gyógyászatban általános erősítőnek, vértisztítónak, légzésjavítónak használják. Magas A-, C- és K-vitamintartalma, gazdag ásványi anyagokban, kalciumban, magnéziumban, káliumban és foszforban. Tele van antioxidánssal, antibakteriális és gyulladáscsökkentő hatású. Dohányosoknak, asztmában szenvedőknek különösen ajánlott.

8A magokat fedjük le 1–2 mm vastag  homokkal kevert földréteggel. A földet egyszer használjuk fel. Szüret után vessünk új adagot, lehetőleg hetente. Szereti a fényt és a meleget. 5-6 cm-es hajtásait fogyasztjuk. Csípős aromája jól hasznosítható salátákban, szendvicseken, levesekben, de húsok mellé is fogyasztható.

Gyors növekedése miatt a szabadságra menő kollégákat is megtréfálhatjuk vele. 🙂

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!