Füvészblog

Apróbojtorján, az őszinteség virága

Agrimonia eupatoria
A közönséges párlófű vagy apróbojtorján az ókor óta ismert gyógynövény. Gyógyító hatását i.e. 2. században Mithridatész Eupator király fedezte fel, latin neve erre utal. Népies nevei:  Szent Pál füve, hattyúfű, körömfű. A rózsafélék családjába tartozik, napos réteken, legelőkön fordul elő. Jellegzetes, barackillata és összehúzó, kesernyés íze van. A virágszimbolikában a hála kifejezését jelenti. 

A párlófű nagyon furfangos növény, érett termései horgas sörtékkel az állatok szőrébe ragadnak, majd ők vetik el magjait széles területeken. Egy 9. századi angol orvosi könyv (Bald’s Leechbook) szerint tejben főzve afrodiziákum, walesi sörben viszont ellenkező hatású. 🙂 

Ismert gyógytulajdonságai: epe- és vizelethajtó, antibiotikus hatású és gyulladásgátló. Torok- és mandulagyulladásnál, rekedtségnél igen kiváló hatású gargarizálószerként. Nehezen gyógyuló sebek kezelésére, enyhe felületi bőrgyulladásoknál borogatószerként, makacs reumás betegségeknél fürdőkúrában is használják.

A Bach virágterápiában az őszinteség virága, segíti a természetességet, a konfliktusok kezelését. 

Isteni csemege: a dió

Juglans regia
Kedves csemegénk, a dió, ünnepi sütemények elmaradhatatlan kelléke. A diófa pedig a kertek dísze, amelyet – ahogy mondani szokás – az ember az unokájának ültet. Szinte minden része hasznosítható. Árnyas lombja alatt megpihenhet az egész család, fáját a bútoripar hasznosítja, a levele és zöld burka ismert gyógynövények. A dió latin neve a Juglans, a Jovis glans, vagyis “Jupiter makkja”, arra utal, hogy isteneknek való eledel. A dió termése, bármilyen furcsán hangzik is, zárt kupacsú makktermés. Hazánkban a legelterjedtebb a közönséges dió (Juglans regia), vagyis királyi dió. Őshonos fajta, kertekben, utak mentén gyakran ültetett fa. A dió szimbolikája is érdekes, a népmesékben és  -dalokban gyakran felbukkan. A dió a bölcsesség szimbóluma, a “kemény dió” nehezen megoldható feladatot vagy nehéz embert jelent, a “diófa alatt kötött házasság” pedig a titkos kapcsolatra utal. 

A dióbél fogyasztása csökkenti a vér koleszterinszintjét, jótékony hatású a szív- és érrendszeri megbetegedések esetén, ugyanis tele van telítetlen zsírsavakkal. Található benne E-vitamin, Omega-3 és Omega-6 zsírsav, kálium, magnézium és kalcium. Lábadozó betegeknek darált diót ajánlanak mézzel. Kalóriatartalma magas, régen a kolduló szerzetesek diót tettek a zsebükbe, ugyanis a túlélést segítette. 

A diófa leveléből és a zöld burkából készült tea emésztési zavarok, bélhurut, és bélférgesség ellen jó, magas vérnyomásban szenvedőknek is ajánlják. Májbetegségek és légúti megbetegedések, mandulagyulladás  esetén is használták. Jó gyulladáscsökkentő, de sejtkárosító hatása miatt azonban huzamosabb ideig nem ajánlott használni. Csersavhatása miatt levéldrogját felületes gyulladásoknál alkalmazzák külsőleg lemosásra, borogatásra. A legyek ellen dióágat tesznek az ablakba. A dióbél-gerezdeket elválasztó belső válaszfal ugyancsak gyógyhatású, teában, a szívkoszorúér betegségekre jótékonyan hat. Vértisztító tea készülhet diófakéregből is. A dióhéjtea Nógrád és Szabolcs Megyében ismert.

A dió festőnövény, legtöbbször a burkot főzik ki, ám a diólevélből világosabb színt kapunk. A diófa kérgéből barna festék nyerhető, a kifőzött dióhéjból pedig drapp. A megégetett csonthéj fekete festéket ad, amit régebben könyvnyomtatásra is használtak. A burok főzete hajfestékként is ismert.

A töklámpások védelmében

 Rettenes Lajos
Rettenetes Lajos Füvészblog
A töklámpás készítését sokan új hóbortnak vélik, holott faluhelyen nagyanyáink és nagyapáink egyik kedvenc szórakozása volt a tökfaragás gyerekkorukban. 
A különféle tökfajtákat Amerika felfedezése után honosították meg Európában. Hazánkban a sütőtök termesztése a 19. században terjedt el. A falusi élet tréfás szokása volt, miszerint a tökből lámpást faragtak, közepébe gyertyát tettek, és hosszan nézegették a gyertyaláng keltette fura árnyakat – ahogy az én százéves nagyanyám mesélte. A hosszú őszi estéken kellemes családi program volt a sütőtök faragása. Nevető tökfejjel kacagták ki a telet, a borongós időt. A lámpással bevilágítottak egymás ablakán, ijesztgették egymást, mókáztak. A kiszolgált töklámpást végül a disznók kapták meg csemegének.
Csillaglámpás
A töklámpás faragásának a szokása szerencsére napjainkban újraéled. A kreatív megoldásoktól a klasszikus díszítésekig sokféle lámpással találkozhatunk. A töklámpásnak nem feltétlenül kell rémisztőnek lennie, lehet vidám és aranyos figurákat is faragni. A Töklámpás Fesztiválon népszerűek voltak a cicák, a nevető fejek és a mesehősök, többek között Elmo, a Barbacsalád, maga az Álomtündér, a Vasorrú bába, valamint az irodalmi hősök, Quasimodo és Frankenstein. Megjelentek a lámpásokon a modern élet szimbólumai is mint például az Apple logója, az Angry Bird, Hello Kitty, de volt meglepett menyasszony és felbőszült oroszlán is. Néhány karizmatikus darab itt látható:
Józsika, a fesztivál kedvence
Boldog cica
Vasorrú bába
Frankenstein
Szellempár
A részeges tök
Fekete macska

Mindenszentek és a halottak napja

November a népi kalendáriumban Szent András, a székely naptárban pedig az Enyészet hava. November elején a halottainkra emlékezünk.

November 1. a keresztény kultúrkörben Mindenszentek napja, azoknak a szenteknek az ünnepe, akiknek nincs külön napjuk a naptárban. Az ünnep kelta gyökerekre nyúlik vissza, november 1. volt ugyanis a kelta év kezdete, amikor halotti áldozatokat hoztak az elhunytak tiszteletére. Megköszönték a napistennek, hogy a földet és a termést, amely őket gazdaggá tette. Az ezt megelőző éjszakán (október 31-én), úgy hitték, hogy az elmúlt évben meghaltak lelkei összezavarhatják az élők életét, mivel a lelkek ezen az éjjel vándorolnak a holtak birodalmába. Ekkor tartják az angolszász kultúrkörben a Halloweent.

Mindenszentek napját a keresztény egyház a 835 óta november 1-én ünnepli. November 2. a halottak napja, 998 óta egyházi ünnep, a népi hagyományban a lelkek napja. Hagyományosan a temető a templom körül volt, így a halottak ünnepe és a vallási liturgia még szorosabban összefonódott.

A néphit szerint ilyenkor hazalátogatnak a halottak, ezért sokfelé szokás, hogy számukra is megterítenek, kenyeret, sót, vizet tesznek az asztalra. Gyertyát azért kell nekik gyújtani, hogy az elkóborolt lelkek visszataláljanak a sírjukba. A bukovinai székelyek sütnek, főznek és kiviszik az ennivalót a temetőbe, osztogatják. Szegeden és a Csallóközben kalácsot sütöttek, kóduskalácsot, amit a temető kapujában várakozó koldusoknak adtak, hogy ők is megemlékezzenek a család halottairól.
November 1. a cselédfoglalás napja is. Galgamácsán e napon szegődtették a cselédeket, pásztorokat. Nagymagyaron mindenszentekkor volt a legényvásár. Itt kötöttek a gazdák egyezséget a szolgálni menő legényekkel. Ezen a napon “szorult be” a gulya, a ménes, a csürhe és a csorda.
A népi időjóslás szerint, ha nedves Mindenszentek lágy telet, a derűs zordat jelent. Ha száraz a levágott cserfaág bele, akkor kemény tél lesz, ha nedves, akkor enyhe.
Tökfaragás hazánkban is szokás volt faluhelyen, az idősebbek emlékeznek, hogy ilyenkor gyerekként lámpást faragtak. A sütőtök elterjedése a 19. századra tehető hazánkban. A töklámpás faragása a betakarítás idején volt szokás, a lámpással térfásan bevilágítottak a házak ablakába.
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!