A sózókörte, osztrák körte vagy fekete körte a vastaggallyú körte és a vadkörte keresztezéséből alkotott hibrid. A Nyugat-Dunántúlon, Burgenland- ban és Stíriában termő fajta, igazi monarchiás körte. 🙂 Mint kultúrtörténeti relikvia természetvédelmi oltalom alatt áll. Eredetének köszönhetőn igen ellenálló fajta, apró termése szeptemberben érik, amelyet Ausztriában cseresznyekörteként árulnak. A fa alatt puhul meg, fogyasztásra kevéssé alkalmas, ezért elsősorban pálinkát főznek belőle. Sokak szerint ebből  készül a legjobb göcseji körtepálinka. 

Az őshonos gyümölcsfajták megőrzésére 2012 márciusában országos mozgalom indult.  A hatvanas-nyolcvanas években a nagyüzemekben három almafajtát termeltek: Jonathan, Golden Delicious, Starking, a többi fajta pedig majdnem feledésbe merült. A régi fajták közt kétségkívül az egyik legérdekesebb a véralma. Milyen lehet? Az interneten ekkor még szó szerint se kép, se hang nem volt a témában, pedig általában egy kis vérre mindig rárepül a média. 🙂 A piros gyümölcsök lelkes híveként utánajártam a kérdésnek.

A németek is őshonos fajtának tekintik. Botanikai források szerint  hibrid, amelyről 1910-ben tettek először említést. Nálunk cigányalmaként is emlegetik, de több sötétvörös fajtát is így hívnak, ezért nehéz lenne ez alapján beazonosítani, de könnyen lehet, hogy a véralmával is ez a helyzet. A véralmaság lényege a vörös gyümölcshús – a vérnarancshoz hasonlóan. A legsötétebb vérvörös húsú a nálunk Simontornyai véralmaként ismert fajta. Egy kutatás szerint ez a fajta pedig Oroszországból került hozzánk.

A véralmafa bőtermő és ellenáll a varasodásnak. Az ágak színe is vöröses, illetve a korai levelek is, ezért díszfaként is népszerű. Eleinte világos színű a termése, de héja és gyümölcshúsa is pirosassá, egyes fajtáké vörössé válik a késő őszi szüret idejére.  A gyümölcs színe alapján magas a vastartalma, és tele van antioxidánssal. Különböző fajtái vannak, ízük alapján édes, édes-savanyú és savanykás, színük a csíkostól a tűzpirosig változik.