A tüskék miatt nehéz a bogyók betakarítása, ezt tovább nehezíti, hogy a gyümölcsök erősen kötődnek a hajtáshoz, amely kiszakadva jelentős léveszteséghez vezethet. Elterjedt gyakorlat, hogy az egész ágat levágják, -32 C fokra hűtik, hogy könnyebb legyen lerázni a bogyókat. 🙁 A gépi betakarítás 50 %-os hatékonyságú, viszont ezt csak kétévente egyszer lehet alkalmazni. A hidegháború alatt még a homoktövis-termesztésben is versenyeztek: a kelet-német és szovjet tudósok kísérleteztek nagyobb terméshozamú fajok termesztésével, amellyel az amerikai kontinensen ugyanúgy a mai napig próbálkoznak.

A bogyók fontos téli táplálékforrásul szolgálnak a madaraknak, különösen a fenyőrigóknak. Kiemelkedő a C-vitamin  tartalma, amely a citrom C-vitamin tartalmának a tízszerese, a narancsénak a tizenötszöröse. (A csipkebogyónak valamivel magasabb a C-vitamin tartalma.) Tartalmaz még nagy mennyiségben karotinoidokat, E-vitamint, aminosavakat, ásványi anyagokat, ß-szitoszterint és a polifenolokat.

Nyersen ehető, bár íze nagyon fanyar és olajos, ezért fagyasztva vagy gyümölcslevekbe keverve vagy más módon cukrozva fogyasztják. Feldolgozva dzsem, bor, ivólé, likőr, zselé és olajtermék formájában fogyaszthatjuk. A bogyók préselése során három réteg válik szét:  tetején van egy narancssárga és sűrű réteg, a középső rész nagy mennyiségben tartalmaz telített és telítetlen zsírokat,  valamint az alsó réteg  gyümölcshús és a gyümölcslé, amiből szirupot csinálnak. A felső két réteget kozmetikai célokra használják.  

Homoktövis mézben

Sokan a “népi gyógyászat” körébe sorolják, de egyre több klinikai vizsgálat igazolja a gyógyhatásait. Ázsiában évszázadokon át a  köhögés enyhítésére, az emésztés és vérkeringés javítására, és fájdalomcsökkentőként használták. Alvadásgátló és gyulladáscsökkentő hatása miatt tüdő-, gyomor-, szív-, vér- és anyagcsere-zavarok elleni gyógyszerkehez adagolják az indiai, kínai és tibeti gyógyászatban, de rákmegelőző hatása is ismert.

A leveleiből főzött tea általános roboráló hatással rendelkezik. Magjából értékes – telítetlen zsírsavakban gazdag (linol- és linolénsav) – zsíros olajok nyerhetők, amelyet kozmetikai készítményekben (külső és belső hámsérüléseknél) és gyógyászati célra (sugárbetegségek gyógyítására) alkalmaznak. A bogyóból készült vitaminkoncentrátum, antioxidáns és sejtvédő hatású.

Ismert gyógyhatásai: 

• az immunrendszer védelme és erősítése,
• fokozza az anyagcserét, így segít az optimális testsúly megtartásában, 
• kedvezően hat a gyomor- és nyombélfekélyekre is, védi a májat,
• magas C-vitamin-tartalma miatt nagyon jó a meghűléses betegségek megelőzésére,
• késlelteti az öregedési folyamatot, 
• speciális zsírsavösszetétele révén csökkenti a vér koleszterinszintjét, s így lassítja az érelmeszesedési folyamatok kialakulását, 
• reumás panaszok kiegészítő kezelésénél jótékony hatású, 
• javíthatja a szemidegek működését is, 
• jó fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő,
• javítja a szívműködést, 
• gátolja bizonyos tumorok növekedését, enyhíti a rákos betegek sugárterápiája által kiváltott sugárkárosodásokat.

Kozmetikai hatásai is ismertek: 

• gátolja a hajhullást és lassítja a ráncok megjelenését, 
• elősegíti az öregségi foltok megszűnését, 
• külsőleg használva jó hatása van égési sebek, bőrfekélyek, szájgyulladás esetén,
• csökkenti a narancsbőr kialakulását, 
• kedvezően befolyásolja a pigmentációs folyamatokat, tartóssá teszi a barnaságot.

Theobroma cacao

A Dél-Amerikában őshonos kakaófák az Amazonas és Orinoco ártereinek és Ecuador folyópartjain nőnek, általában magas fák árnyékában. Termesztését a maják kezdték el i.e .1500 körül, magját  tápszernek és pénznek egyaránt használták. Peruba is az  indiánok közvetítésével jutott el. A maják, később pedig az aztékok és az inkák már négyféle kakaóitalt ismertek. A magvakat borító fehér terméshúst csemegeként ették, a termés más részeiből használati tárgyakat és szereket (terméshéj: kanalak, pohár, edények; levelek: háztető; kakaóbab: gyógyszer) gyártottak. Európába egyes források szerint Kolumbusz, mások szerint Cortés révén került. A spanyoloktól került tovább Afrikába, Ázsiába. Az első csokoládéfőző 1580-ban nyílt meg Spanyolországban. A forró csokoládé a 17. század közepén, a teával egy időben terjedt el Európában.

Az örökzöld kakaófa több fajának fája akár 15 m magasra is felcseperedhet a természetben,  de az ültetvényeken nem nő 3 méternél magasabbra. Elsősorban kétfajta fát termesztenek:  a Forasterót (80%) és Criollót (5%), illetve ezek hibridjét. A ritkább, alacsony hozamú Criollo kakaója finomabb a Forasteróénál. A fák egész évben virágoznak és teremnek. A kb. 20 cm hosszú termésekben 40-60 mag (kakaóbab) van pépes terméshúsba ágyazva. A friss kakaóbab íze élvezhetetlen: a kakaó jellegzetes íze fermentálás, szárítás és pörkölés után jelenik meg.

Feldolgozás
A fermentálásnak kétféle módja van: a nedves kakaóbabot vagy farudakra fektetett banánlevelekre teszik, vagy a kakaóbabot nyitott faládákba teszik, amelyeket tető alatt tartanak. A folyamat végén a magok barnássá, porózusakká válnak, a héj meglazul. Ezután 5-7 nap szárítás következik. A kakaóbabot 120-140 C-on pörkölik, ezek után alakul ki a jellegzetes íze.

Csokoládé
A kakaóbabból kakaómassza és kakaóvaj lesz, amelyekből a kakaópor és csokoládé készül. A kakaóbabból először kakaómassza készül. Az őrölt kakaóbab a pörkölés és őrlés után cseppfolyóssá váló zsírtól folyékony masszává áll össze. A kakaómassza kb. 55% kakaóvajat tartalmaz. Ennek egy részét hidraulikus sajtókkal préselik ki. A sajtóban maradt anyagban, a kakaópogácsában, 10-20% zsír van. A kakaópogácsát kakaóporrá őrlik. A különböző színű és ízű kakaóporokat lúgosítással állítják elő. A csokoládé alapanyaga a kakaómassza, amelyet cukorral – és tejcsokoládé gyártásakor – tejporral kevernek. A jellegzetes csokoládéízt “koncsolással” érik el: a csokoládémasszát hengerekkel, lapátokkal vagy más alkalmatosságokkal teli nagy tartályokban mechanikus kezelésnek vetik alá 60 C-on. Ekkor szabadulnak fel azok az aromák, amelyek élvezetessé teszik a csokoládét.

Gyógyhatása
A kakaó kedvező élettani hatásaiért a flavonoidok közé tartozó természetes növényi vegyületek, a flavanolok felelősek. Az indiánok nagyra becsülték üdítő hatását. Nemcsak frissek, de szépek is lettek tőle, mert bőrük rugalmasságát és fényességét szintén neki köszönhették. Cortes észrevette, hogy a katonák élénkebbek, teherbíróbbak lettek a kakaótól. A benne lévő flavonoidok és polifenolok antioxidánsok, semlegesítik a káros szabad gyököket, hozzájárulnak az érelmeszesedés kockázatának csökkentéséhez. A jó minőségű csokoládékban rengeteg ásványi anyagot találhatunk, mint pl. a magnézium,  vas, kálium, kalcium, réz. A kakaóvaj, így a csokoládé is (pl. az olívaolajhoz hasonlóan) jelentős mennyiségű egyszeresen telítetlen zsírsavat (Omega-6) tartalmaz, amelyek nem emelik meg a vér koleszterinszintjét. Mindenek felett a csokoládé remek hangulatjavító. A legújabb kutatások szerint a kuna indiánok, akik naponta nagy mennyiségű házi-készítésű kakaóitalt fogyasztanak,  sokkal ritkábban szenvednek szív és érrendszeri, illetve rákos betegségekben. “A kutatásunk eredményei arra utalnak, hogy egy flavanolban gazdag étrend különösen jó eszköz a világ két legveszedelmesebb betegsége ellen” mondta Hollenberg.

Ézsau egy tál lencséért adta el Jákobnak az elsőszülöttség jogát. Mit tudhat a lencse?

A lencse ősi kultúrnövény, a hüvelyesek családjába tartozik. Őshazája a Közel-Keleten van, Ázsiában ma is népszerű táplálék, az újkőkorszakban kezdték termeszteni Egyiptomban és Mezopotámiában. Önbeporzó, lágyszárú, egyévi növény. Mivel a fényigénye igen magas, a mediterrán területeket kedveli. Változatos színű és méretű fajtái vannak. A kis magvú lencsék kiváló ízűek, könnyen főnek, vékony héjúak. Biztosan és bőven teremnek, jobban tűrik a szárazságot. Vízfelvevő képességük jó, ezért megfőzve csaknem olyan nagyok, mint a nagy magvúak. A nagy magvú lencsék mutatósabbak, ezért belföldön keresettebbek. Sárga, narancsvörös, zöld, barna és fekete színűek lehetnek. A világ legnagyobb lencsetermelői: India, Kanada és az Egyesült Államok.

A lencse fehérjetartalma 23-26%, a szójabab és a kender után a harmadik legjobb fehérjeforrás vegetáriánusoknak – emiatt népszerű Indiában, de Etiópiában is nemzeti eledelnek számít. Magas a rost, A, B1, B2, B6 vitaminok, vas, kálium, kalcium, magnézium, folsav tartalma is. Glikémiás indexe alacsony, tisztítja a beleket, méregtelenítő hatású, ezért diétában jól alkalmazható. Mint minden hüvelyes a lencse is tartalmaz a tápanyagok felszívódását gátló anyagokat (fitinsavat és tanninokat), ezért nyersen nem fogyasztható, főzés előtt az általunk ismert fajtákat 8-10 órát áztatni kell. A puffadás megelőzhető, ha az első főzővizet 20 perc után leöntjük, és borsikafűvel ízesítjük. Nálunk levesként, főzeléknek fogyasztják, de salátában is hasznos rost- és fehérjeforrás. Kelet-Indiában lisztet őrölnek belőle, és lepényt sütnek belőle: papadam.

Zöld színű lencse: Európában terjedt el, hazánkban a nagy magvú, más néven “tányér”, zöldes vagy barnássárga színű lencsék fogyasztása a legjellemzőbb. Ezeket a fajtákat főzés előtt be kell áztatni és főzési idejük is hosszabb.

Sárga lencse: enyhén édeskés, dió ízű. Az indiai konyha kedvelt zöldsége, őrölve és köretként készítik el. Ezt a fajtát főzés előtt pár órára be kell áztatni, majd leöblíteni.

Francia zöld lencse: színe inkább szürkés árnyalatú. Íze enyhén borsos. Levesbe és hideg salátákhoz illik a legjobban. A puy lencsét nem kell beáztatni, kis magvú, főzési ideje még hideg vízben feltéve is csak kb. 25 perc.

Fekete lencse: apró magvú fajta. Főzés előtt nem kell beáztatni. A lencsék kaviárjaként emlegetik, a vegetáriánusok kedvenc élelmiszere. Felhasználható köretként szárnyasok és halak mellé.

Vörös lencse: a dél-ázsiai konyha gyakran használt alapanyaga. Felhasználása előtt nem kell beáztatni. Főzési ideje kb. 10-20 perc, ezalatt elveszíti vörös színét, megbarnul és pürés állagúvá válik. Könnyen csíráztatható. Elsősorban bioboltokban és keleti élelmiszereket árusító üzletekben szerezhető be. 

Receptek: http://www.nosalty.hu/lencse_alapanyag_317