A parlagfű nyomában
A parlagfűről leggyakrabban allergiaszezonban hallunk, ugyanis pollenje erősen allergén, a lakosság relatív nagy részét érinti. Valóban káros-e ez a növény? Jót teszünk-e, ha mind egy szálig kiírtjuk?
Weixl-Várhegyi László (mérnök, radiesztéta, bioenergetikus, fitoterapeuta,életmód- és táplálkozási tanácsadó és terapeuta) cikkében védelmébe veszi a parlagfüvet. Ugyanerre a kettősségre hívja fel a figyelmet a Lélegzet folyóirat egy cikke. Éppen ezért a tények nyomába eredtem, mi az igazság. Tény, hogy a parlagfű Európában nem őshonos, Észak-Amerikából származik, először a múlt század végén (1878) jegyezték fel Svájcban. Nem véletlen, hogy az I. világháború idején kezdett elterjedni Európában, hazánkban az 1920-as években jelent meg. Egyes német források szerint az amerikai katonák hozták át rakományaikkal, bakancsaikkal és terjesztették el, annak ellenére, hogy a növény már korábban is megjelent. Nem véletlen, hogy először vasúti töltéseken, utak mentén terjedt el, valamint “parlagon heverő” területeken, nevét is innen kapta. A parlagfű invazív növény, vagyis ahol megjelenik, ott “elözönli” a vidéket. Könnyen szaporodik és rendkívül vitális, életképes. Pollenje erősen allergén, de az allergia a lakosság csak egy részét érinti. Az ellenérvek között szerepel, hogy az allergia megjelenése többtényezős, okai elsősorban az egyén immunrendszerétől és öröklött hajlamaitól függ. Épp ezért vetődik fel a kérdés, hogy jogos-e az irtása? Nem szélmalomharc-e?
A probléma az, hogy nem igazán tudjuk, hogy mire való. Weixl-Várhegyi cikkében “Lajos atya” szerint ehető, sőt a gyógynövénykönyvek sok hasznos tulajdonságát említik. Erre való utalást azonban a fent említett cikken kívül ezidáig nem találtam. Az igaz, hogy az ürömfélék jól hasznosíthatóak. A fekete ürmöt fűszerként használják a majoránna helyettesítésére. A fehér üröm íze illata a citromra hasonlít, likőrök illetve az ürmös bor ízesítésére való. Ürömféle a jól ismert tárkony is. Szerintem amíg nem találunk konkrét célt, amire a hétköznapokban használható lenne, és amíg ez el nem terjed, addig a parlagfüvet üldözni fogják, mert senkinek sem fog igazán hiányozni.