
A szezámmag és szezámolaj fogyasztása olyan ősi, mint a rizsé, 5-6 ezer éves múltra tekint vissza. Először az asszír mitológiában jelent meg, amelyben az istenek a világ teremtése előtt szezámmagból készült bort ittak – ez sok mindent megmagyaráz. 🙂 A hindu mitológia szerint Jama istenség által megáldott mag a keleti világban a halhatatlanság szimbólumává vált. Kínában ötezer éve használják a szezámmagból sajtolt olajat tintához és főzéshez, a várandós asszonyok és a gyermekes anyák a legínségesebb időkben is kaptak egy adag szezámmagot.
Indiából Kínán és Japánon keresztül nagyon hamar elterjedt az összes mediterrán országban.
III. Ramszesz idején már Egyiptomban is ültették, amelyről a hieroglifákon is megemlékeztek. A korai orvostudomány és a népi gyógyászat sok jó tulajdonsággal ruházta fel. Az agy, az idegszövetek és a szívizom erősítőjének tartották. Ezért krónikus fáradság, álmatlanság, szívbetegségek és a szexuális vágy csökkenése esetén ajánlották. Hippokratész is nagyra becsülte tápértékét, Galénosz pedig szezámot javasolt a szoptatós anyáknak, hogy ne apadjon el a tejük. A szezámmag szezamint és szezamolint is tartalmaz ezekről úgy tartják, hogy megelőzik a magas vérnyomást, és segítenek a májnak a méreganyagok feldolgozásában. Az ókori görögök ezért halvát ettek alkoholfogyasztás után, akik igen gyakran áldoztak Dionüszosz oltárán. A római katonákkal is mézzel elkevert szezámmagot etettek erejük és férfiasságuk növelése érdekében.

A szezámmag a magok királyának tartják, mert ásványi anyag tartalma nagyon magas. Nagy mennyiségű proteint és vasat tartalmaz, ezen kívül sok benne a kalcium. Kalciumban például súlyarányosan gazdagabb, mint a tehéntej (hétszer annyi kalciumot tartalmaz) és vetekszik a tehénsajtok kalciumtartalmával. A szezámin csökkenti a vér- és máj-koleszterinszintet. Ezt a bélből való koleszterinfelszívódás gátlásával és a májban lévő, koleszterinszintézist végző enzim működésének akadályozásával éri el. A szezámmag erős antioxidáns, gomba- és vírusölő hatású, és elősegíti a súlycsökkenést. A hasznos anyagok hatékonyabb felszívódása miatt érdemes megőrölni vagy mozsárban összetörni.

A halva egy édesség, ami Indiából és Közép-Ázsiából ered. Ismert még Délnyugat-Ázsiában, Kelet- és Dél-Európában. Népszerű a Közel-Keleten és a Balkánon, de ismert a volt Szovjetunió egyes területein is. Habár a hozzávalói nemzetről nemzetre változnak, az alap ugyanaz: szezámmag, cukor, méz és növényi olaj.

Étkezéshez azért érdemes használni, mert a szezámolaj gazdag (41%) többszörösen telítetlen, omega-6 zsírsavakban, és értékes antioxidánsokat tartalmaz (szezamol és szezamolin). Nagyszerű E-vitamin forrás, amely antioxidáns és csökkenti a koleszterinszintet, de tartalmaz vasat, magnéziumot, kalciumot, cinket és B6-vitamint. Célszerű a hidegen sajtolt változatot választani. A világos színű szezámolaj alkalmasabb az olajban sütéshez. A pörkölt szezámból készült sötét olaj zöldséghez és húshoz hozzáadva hatékonyabb.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: